Schmidl-család sírboltja

Örökség, Lajta Béla

Schmidl-család sírboltja

Tervező:
Lajta Béla
Helye:
1106 Budapest, Rákoskeresztúri zsidó temető
Építés éve:
1904

 

Lajta Béla a boglyaívű-dongaboltozatos, Zsolnay kerámiával burkolt Schmidl-sírbolt közvetlen előzményeként 1902–1903 között építi édesanyja, Ungár Teréz emlékoszlopát – még a Salgótarjáni úti neológ zsidó temetőben. A formában alföldi kemencére ismerni. A sztélé szövegmezője fölött szűcshímzett szívet formáló levélornamentika. Ezekben Nádai Pál, kortárs szakíró a felmenők mesterségére, a dédapa szűrszabó, -hímző szakmájára vonatkozó utalásokat lát. A Lechner-tanítvány Lajta ugyanakkor tudatosan is Huszka József néprajzi gyűjtésére, annak friss publikációjára épít. De saját terepmunkán gyűlt folklóranyaga is van: faragások, hímzett párták, építészeti felmérések. Fontos párhuzam: a „Fiatalok”, e kor haladó építészhallgatói, köztük Lajta, ugyanúgy kutatják a néprajzi emlékeket – köztük temetőket is –, mint korábban Angliában W. Morris és J. Ruskin tanítványai. Lechner Ödön közvetítette elsőként Huszka kutatásait Lajta és nemzedéke felé. És egyszerre az áldatlan magyarországi – áldatlan, később népi-urbánusnak nevezett – vita közepébe kerültek: minek következtében Lechnert és tanítványait háttérbe szorított pályaív, jobbára kis munkák jellemzik. Utóbbiakat ők ugyanúgy megbecsülik, mint a nagyobbat, például Lajta a Schmidl-sírboltot.
Schmidl Sándor és Holländer Róza, gyarmatárukereskedők számára fiuk, dr. Schmidl Miklós, jogász építtet sírboltot 1903-ban. A kutatók véleménye korábban megoszlott abban, hogy Lajta Béla (az egyik majolika téglán egyedül a „Leitersdorfer Béla építő” szignó áll), egyedül készítette-e a terveket. A kerámiák a Zsolnay-gyár, a mozaikok Róth Miksa üzemének munkái. A temetőfalhoz tapadó, három oldalról szabadon álló sírépület lényegében egyetlen paraboloid-boglyaívre boltozott, egyetlen visszahajló falból formált, melyet oromfal-szerűen zárnak a hátfal és a türkizkékszín kerámia burkolatú kapuzatos pártázatos főhomlokzat. A téglalap alaprajzú boltozat alatti kripta is dongaboltozatú.
Afelső és alsó terek közötti téglalap alakú, függőleges járatot kőlap fedi. A főhomlokzat középen kétszárnyú kovácsoltvas üvegezett ajtó. Az ajtógerinc fűzfatörzs, melyből lehajló fűzfaág-minta ágazik ki. A burkolat 25 nagyméretű majolikaelemet a befoglaló forma csipkézett rajzú végei és a köztük kialakított fugák hangsúlyozzák. E burkolatmegoldás maga a „ház”, és ez megfelel a német Gottfried Semper megfogalmazta Bekleidungstheorie-nak. Eszerint a civilizációk és építészetük állandó kellékei az öltözetek és maszkok.
Lechner vagy Lajta, elméleti és gyakorlati tapasztalatait házaikban a formálódó honi stílus kontextusába képes emelni. Fontos hangsúlyoznom: ez a magyar problémakezelés nem követő építészet, hanem originális, úttörő jellegű architektúra: elfogadása bajos, megoldáskísérletei-vitái máig ívelnek.
Éppen a Schmidl-sírbolt burkolati megoldása, a karakteres rajzú fugaillesztések és a burkolást hangsúlyozó mákgubó vagy inkább gránátalma-csomópontok kérdése is ilyen, a teljesség-problémát fölvető, rendkívüli fontossággal bíró detail-ek. Lajta a kapu mellett olaszkorsókat formál, melyekből virtuális indák ágaznak ki. Azért virtuálisak, mert valójában vonalaik nem külön plasztikai elemek, hanem csupán a kerámiatáblák fugái. A termések viszont annyira pontszerű-magasplasztikák, mintha a burkolat tartócsavarjai lennének. Otto Wagner parallel épülő bécsi Postatakarékja (1903–07) és Kaiserbad-zsilipháza (1906–07) burkolóelemeit síkból és színben is kiemelt csavarokkal „díszítve” rögzíti. Lajta szimbolikus plasztikát teremt, Wagner funkcionális, oldható szerkezeti kötést – ez lényegi különbség. Az épület „öltöztetésénél” mindketten Semper burkoláselméletének követői, de Lajta – és Lechner is – kötődnek a tektonikus szerkezeti szimbolizmushoz.
A Schmidl sírbolt jellemzői: a síkból kiemelkedő váza- és növénymotívumok. Az oromcsúcson egy hatszirmú, Dávid-csillag alakú virág. Alatta három mélyített mező. A szélsők mintha hangszerdoboz (lant vagy hegedű) akusztikus nyílásai lennének, amelyek negatív íveibe szárny-motívumok simulnak. A mély-felületekben mozaik, világos színű – a mélykék mezővel komplementer viszonyú – kerettel és nagy nyíló rózsákkal, melyek az alsó olaszkorsó reliefek középtengelyébe komponáltak. Ugyanígy a középső, kapu feletti szív alakú, mélyített mozaikfelület alján is világos tónusú rózsa látható, mely az alatta domborodó „fonott” kerámiakosárból nő ki. A virágra mint középpontra szerkesztett, íves mozaik felirat: „SCHMIDL SÁNDOR”, alatta koncentrikusan a „CSALÁDJA” sor. Az egész homlokzat, a bőrsejtszerű-burkolat és a négy kiemelkedő plasztikai motívum, valamint a négy bemélyedő elem organikus hatásúak, szinte élő-születő szervezetként hatnak. A sziluett virágbimbószerű, egy frizurát idéző antropomorf női arc kontúrját is sejteti.

A fenti, erős kohéziót, önálló homlokzati kompozíciót mutató keretes díszítés más Lechner-követőnél is megjelenik: Márkus Géza kecskeméti Cifra-házán (1902), Baumhorn Lipót újvidéki (1909), egri (1913), valamint Komor és Jakab szabadkai zsinagógáján (1902). E homlokzatok azonban inkább az indiai architektúra direkt tradícióit, semmint a „magyar ruskini táj”, Kalotaszeg népi motívumait követik. De éppen a Zsolnay-kerámia miatt mindkét út sugározza azt az egzotikumot, amit Alois Riegl a népművészeti díszítés és a kelet-kedvelés közti korrelációként ír le: „Miközben távoli korokban és területeken folyt a kutatás az új művészi forma után, a pillantás egyszer csak a népművészetre vetődött.”

Forrás: Részletek Szegő György: A Schmidl-család sírboltja a pesti zsidó temetőben cikkéből Iskolakultúra 2006/6.

Nyomtatás